fbpx

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum

Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum



    Budapest, 2021. december 29., szerda (MTI) – Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepli a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum, a helyszínen a látogatók megismerhetik egyebek mellett a repülés hőskorát, a Malév 66 éves történetét, valamint betekintést kaphatnak a modern légiközlekedés hétköznapjaiba, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Debreceni Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé is – tudatta az Aeropark-Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) szerdán az MTI-vel.

Aeropark a magasból Foto: Civertan Forrás:commons.wikimedia.org

    A ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum 1991-ben nyitotta meg kapuit. A kiállítóhely alapjait már az 1970- es évek második felében letették a repülőtéri szakemberek, miután világossá vált, hogy a Malév a következő időszakban több repülőgépét, köztük Il-18-asokat és Tu-134-eseket is kivonja a forgalomból. A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság és a Közlekedési Múzeum közreműködésével létre jött repülőskanzent végül a 2-es Terminál közelében alakították ki – olvasható a közleményben.
    Mint írják, a Légközlekedési Kulturális Központ 2013 óta üzemelteti és fejleszti az Aeroparkot, amely mára az ország egyik leglátogatottabb múzeuma lett, évente mintegy 70 ezer látogatót fogad. A helyszínen jelenleg 13 légijármű mutatja be a magyar polgári repülés múltját 1946-tól a kétezres évek elejéig. Ezek mellett számtalan különleges repülőtéri földi jármű is megtekinthető és kipróbálható, a hatalmas tűzoltóautótól kezdve a repülőgép-vontatón át az előteres Zsiguliig vagy Wartburgig. A látogatók nemcsak a múltba kóstolhatnak bele, hanem a jelenbe is, hiszen az Aribus A320neo szimulátorban abból kapnak ízelítőt a vendégek, hogyan dolgoznak a pilóták napjaink egyik lemodernebb repülőgépén.
    A közlemény kitér arra is, hogy az Aeropark egyik legnépszerűbb állandó programja a reptérlátogatás, melyen
muzeális Malév Ikarus autóbuszokkal viszik be a látogatókat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögé. Évente átlagosan 30 ezer látogató ismerheti meg Ferihegy titkait, a reptérlátogatás pedig 2022-től már Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is elérhető lesz – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

AZ AEROPARK MEGKÖZELÍTÉSE AZ ÚJ HELYSZÍNEN

Aeropark GPS-koordináták:

N47°25’24”, E019°15’41 vagy decimális formában: 47.423326, 19.261370

Aeropark megközelítése tömegközlekedéssel:

Tömegközlekedéssel a Kőbánya-Kispestről induló 200E jelű autóbusszal a 2-es terminálnál lévő a végállomásig kell utazni, OTT FENNMARADVA A BUSZON MEGVÁRNI, MÍG VISSZAINDUL A VÁROS FELÉ ÉS az első megállónál (“Repülőmúzeum”) kell leszállni. Innen a táblával jelzett járdán kb. 350 métert sétálva érhető el a bejárat.

A belvárosból, a Deák térről 20 percenként indul a 100E gyorsjárat, amely egyedi tarifával ugyan, de gyorsan és kényelmesen közelíti meg a Liszt Ferenc Repülőtér 2. Terminálját. Innen le is sétálhatunk a kijelölt járdáan az Aeroparkba, de a gyalogutat lerövidíthetjük, ha a 2. Terminál megállóban átszállunk a 200E buszra, amellyel az első megálló a Repülőmúzeum.

Aeropark megközelítése autóval és különjárati autóbusszal:

Autóval vagy különjárati autóbusszal a 2-es terminál felé vezető bekötőúton a felüljárót elhagyva a “Holiday Parking” vagy a “Repülőmúzeum” táblát követve, balra lekanyarodva kell elhagyni a terminálhoz vezető utat; ezután nem szabad letérni jobbra (mert ez a Holiday Parking és a Holiday Parking Lite reptéri parkolók bejárata), hanem egyenesen továbbhajtva lehet eljutni a bejárathoz.

Parkolás az Aeroparknál:

A parkolás az Aeropark területén belül, saját parkolónkban, kizárólag a múzeum látogatói számára INGYENESEN lehetséges. Mindenki másnak 50.000,-Ft díjat kell fizetni. Az Aeropark parkolója a múzeum nyitvatartási idején kívül zárva van.

Különjárati buszok a 4., 5. és 6. buszparkolóba állhatnak be, személygépkocsik számára murvás parkoló van kijelölve a buszparkoló mögött.

Forrás:aeropark.hu

AEROPARK NYITVATARTÁS

Előszezon, utószezon

március utolsó vasárnapja – május 31., valamint szeptember 1. – október utolsó szombatja között:

  • Minden nap: 9:00-18:00

Főszezon

június 1. – augusztus 31. között:

  • hétfőtől csütörtökig: 9:00-18:00
  • péntek, szombat, vasárnap 9:00-20:00

Téli időszak

Az Aeropark november 14-ig minden nap 9:00 és 18:00 óra között várja a látogatókat. Ezt követően hétvégente tart nyitva 9:00 és 16:00 óra között.

Telefonszám: +36-20-617-4141 (az Aeropark nyitvatartási idejében)

Forrás:aeropark.hu

Kérlek érdeklődj!

Mielőtt útrakelsz, kérlek mindeképpen érdeklődj adott látnivaló kapcsán a helyi elérhetőségeken, a nyitvatartásról, jegyárakról és egyéb tudnivalokról. Előfordulhat , hogy a cikk írása után nem frissülnek az információk!

Ezek a látnivalók is érdekelhetnek