fbpx

Notre-Dame – Átalakítják a katedrális környékét

Notre-Dame – Átalakítják a katedrális környékét


    Párizs, 2022. június 30., csütörtök (MTI) – Bas Smets belga tájépítészt bízta meg a párizsi önkormányzat a Notre-Dame környékének átalakításával: a székesegyház előtti tér parkosításával és az építmény homlokzatának kihangsúlyozásával.

    Anne Hidalgo főpolgármester hét eleji sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a közbeszerzési pályázat utolsó fordulójába jutott négy építésziroda közül az önkormányzat által megbízott zsűri a párizsi egyházkerülettel és a Notre-Dame-ért felelős állami intézménnyel közösen a belga építészirodát bízta meg a székesegyház környékének átalakításával.


    A tervek alapján a Notre-Dame mentén fákkal övezett hosszú árnyékos sétányokat alakítanak ki, ahol a látogatók a nagy melegben is kellemes körülmények között tekinthetik majd meg az építményt. A templom előtti, jelenleg lebetonozott téren pedig fákkal övezet füves terület lesz.

Ólomüveg ablak – Forrás: Pixabay.com


    Mindennek köszönhetően a homlokzat és az üvegablakok jobban ki fognak emelkedni a környezetből.
    A templom mögötti területen, ahol jelenleg bokrok és kordonok veszik körbe a székesegyházat a Szajna irányában, egy füves játszótér lesz, ahonnan a gótikus épület támpilléreire és az üvegablakokra a korábbiaknál jobban rá lehet majd látni.


    Az átalakítás egyik célja a zöld felületek növelése „mikroklímák” kialakításával a templom körül, a klímaváltozás és az egyre gyakoribb kánikulák kivédésére. A látogatók hűsítésére vizes részeket is kialakítanak a parkosítás során. Az esővizet a katedrális tetejéről a templom alagsorába vezetik, ahonnan a füvesített lejtőkön a parkba párologtatják, így a felszínen 10 Celsius-fokkal csökkenhet a hőmérséklet.
    „Elképzelésünk szerint a nagyon urbanisztikus formákat klimatikus formákká alakítjuk át” – mondta a bemutatón Bas Smets. „Egész Párizs számára fontos dolgot valósítunk meg. Bebizonyítjuk, hogy a város többi része is adaptálható” – tette hozzá.


    A Notre-Dame körül összességében 36 százalékkal fog nőni a zöldfelületek területe több mint 130 fa ültetésével, de a tervek szerint egyik sem fogja elvenni azt a kilátást, amelyet a Szajnát átszelő hidak kínálnak a templomra.
    A jelenleg kihasználatlan 3 ezer négyzetméteres földalatti parkolót fogadóközponttá alakítják át a látogatók számára, ahol csomagmegőrző, kávéház, könyvesbolt is nyílik. Innen lesz megközelíthető a Notre-Dame régészeti kriptája, és lesz egy kijárat a Szajna irányába is.


    A beruházás 50 millió eurós költségeit teljes egészében a párizsi önkormányzat állja. Az átalakítás 2027-re készül el teljesen, de a parkosított részt már 2024 második felében igénybe vehetik a látogatók, ugyanakkor, amikor befejeződik a templomnak a 2019-es tűzvészt követő helyreállítása.


    A székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot. Emmanuel Macron elnök akkor ígéretet tett arra, hogy a székesegyházat öt éven belül helyreállítják, de ezt a határidőt több hátráltató tényező, köztük az elhúzódó ólommentesítés és a pandémia okozta leállások miatt valószínűleg nem tudják tartani.
    A tűzvészt megelőzően évente csaknem 12 millióan keresték fel a Notre-Dame-ot, ahol 2400 misét és 150 koncertet tartottak minden évben.

kvk \ ksb \ bsa

MTI 2022. június 30., csütörtök 18:40

Kérlek érdeklődj!

Mielőtt útrakelsz, kérlek mindeképpen érdeklődj adott látnivaló kapcsán a helyi elérhetőségeken, a nyitvatartásról, jegyárakról és egyéb tudnivalokról. Előfordulhat , hogy a cikk írása után nem frissülnek az információk!

Ezek a látnivalók is érdekelhetnek