Omisi nyaralásunk alatt volt alkalmunk végig rafting túrázni egy 8-10 km-es szakaszt a Cetina folyón. Vadregényes tájon, kristálytiszta Cetina folyón aktív 3-4 órás kikapcsolódás.
Indulás rafting túrázni
Miután megegyeztünk az egyik rafting túra szervezővel (Kb. 220 kuna / fő), másnap reggel szervezetten indultunk az egyik parkolóból. Amint megtelt a busz már indultunk is fel a hegyekbe. Meglehetősen komoly szerpentineken kacskaringózva fel a rafting túra kiindulási pontja felé.
Miután megérkeztünk a Cetina partjára , a rafting túra indulási pontjára. Mindenki kapott mentőmellényt, meg egy-egy evezőt és egy hatszemélyes csónakot. Minden csónakot egy túravezető kapitány irányított.
A rafting túra első szakasza
Szóval evezőt ragadtunk és kétpercenként indítottak a szervezők egy-egy csónakot. A folyó fenti szakaszán csendes volt a víz sodrása, „csak” eveznünk kellett. A rafting túra középső szakaszához érve, kissé erősödött a víz sodrása és sziklákat, farönköket is ki kellett kerülnünk a csónakkal. Az izgalmak itt kezdődtek, mert 50-70 méter hosszú zúgókon keresztül vezetett az utunk, amiken sikeresen áthaladtunk.
Az óriászúgó leküzdése
Fél távnál tarthattunk ekkor és egy 15 perces pihenőt tartottunk. A bátrabbak úszhattak egyet a kristálytiszta folyó, egyébként elég hideg vízében. Továbbindulás után egyre több zúgón keltünk át és a víz sodrása is egyre gyorsult. Nekünk első rafting túrán résztvevőknek igencsak leesett az állunk, amikor megpillantottuk a folyó egyik legnagyobb zúgóját. Egyrészt szépsége, másrészt ereje miatt. De a túravezető segítségével sikerült leküzdenünk az akadályt és csendesebb vizekre eveztünk.
A rafting túra utolsó szakaszán meredek sziklafalakkal övezett, mély szurdokon haladtunk keresztül, ami egy érintetlen, zord ugyanakkor csodálatos látványt nyújtott.
A bátrabbaknak lehetősége volt egy hatméteres szikláról a folyó vizébe ugrani, ezt mi kihagytuk.
A raftig túra összegzése
Ahol kikötöttünk várt ránk a busz és visszaszállított mindenkit omisi kiindulási pontunkra. Összességében 7 és 11 éves gyerekekkel is remek szórakozást nyújtott. Kezdő rafting túrázóknak és haladóknak egyaránt ajánlott túraútvonal. Érdemes fürdőruhában menni.